Szólád

Szólád (Solat) Johann Christoph Müller térképén (1709)

Az adóösszeírók 1715-ben 17 jobbágyot, egy zsellért és 2 „egyéb” kategóriába sorolt személyt jegyeztek fel. Összesen 20-an laktak Szólád faluban akkor, amikor a szomszédos Szárszón 16-an és az akkor Faluszemesnek nevezett Szemesen mindössze ketten. Mindannyian magyarok voltak. A határból 150 köböl szántóföld, 31 kaszás rét és 45 kapás szőlő lakossági használatú. A 20 családfő hozzávetőlegesen 180 magyar hold (1200 négyszögöles hold) területen gazdálkodott. Az öt évvel későbbi, 1720-ban készült összeírás szerint 21 családfő élt Szóládon. (Szárszón 2-vel csökkent, Faluszemesen 2-ről 6-ra nőtt az összeírt családfők száma.) Magyaroknak jelzi az összeírás a lakosokat. Az általuk művelt szántóföl 216 köbölre nőtt, feljegyeztek még 2 köböl irtványföldet is. A rét mennyisége is gyarapodott, 31 kaszásról 39 és fél kaszásra, a szőlő mennyisége kapásról 52 kapásra növekedett. A 21 főnyi adózó családfő kb. 260 magyar hold területen dolgozott, melyben már a szőlő mennyisége is jelentős, Acsády számítása szerint 4,5 magyar holdat tett ki. Acsády egy kapás szőlőt 94 négyszögölnek számított, de később, 1828-ban a somogyi határokban a kapás mértékegységét általában 200 négyszögöllel számították. Ha ez volt akkor is a mértékegység, akkor 1715-ben közel 9,1720-ban pedig több mint 10 magyar hold a Szólád határában megművelt szőlőterület. Szóládon más jövedelmet nem jegyeztek fel, nincs malom, mészárszék, kocsma, adóztatható ipar és kereskedelem.

Szólád (Solat) Pierre Schenk térképén (1717)

Ezekben az összeírásokban csak az adózó családfők szerepelnek, ezért a népességszámot ki kell következtetnünk. A modern forráskritikai vizsgálatok szerint a teljes népesség számának megismeréséhez e két összeírásban feljegyzettek számát átlagosan 15-tel kell megszoroznunk. Ezt elfogadva Szóládon 1715-ben 300,1720-ban pedig 315-en laktak. Összehasonlításként megemlítjük, hogy Szár-szón ugyanekkor 240, illetve 200 főnyi lakossal kell számolnunk. A népesség számát feltüntető legközelebbi dátum a II. József korabeli népösszeírás. Eszerint Szóládon az 1780-as évek közepén 133 ház állott, amelyben 157 család élt. A falu a báró Hunyady család birtokába tartozott. Jogi népessége 728 fő, közülük 6 volt távol és 4 idegen tartózkodott a faluban. A ténylegesen ott tartózkodó népesség száma 726 fő. A férfiak megoszlását külön is feltüntették. Eszerint 166 házas és 193 nőtlen férfi élt a faluban, összesen 359 férfi és 369 nő. A népszámlálás idején két pap, 4 nemes, 5 polgár, 115 paraszt, 91 fő volt a polgár és paraszt örököse, 39 zsellér, 19 egyéb személy, valamint egy szabadságolt katona is tartózkodott a faluban. 1-12 éves gyerekek száma 62, a 13-17 éveseké pedig 14 fő. Összesen 352 férfi „státusát” közölték ezzel, a többi nyilvánvalóan csecsemő lehetett. A falu lakossága az eltelt 60-65 év folyamán - a családok számát tekintve -mintegy hatszorosára nőtt, mert a nemesség összeírása az előzőekben nem szerepelt. A népesség számát tekintve a növekedés ugyancsak jelentős, mintegy két és fél-szeres. Ekkor már ismerjük a határban adózó lakosság vagyoni megoszlását is. 1767-ben Szóládon 69 telkes gazda, 32 házas és több házátlan zsellér lakott, a telki átlag 0,38 volt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a legtöbb jobbágygazda lakta szemesi kerületben átlagosan legkevesebb a telki állomány. Szemesen a 0,56-os, Szárszón a 0,44-es egy főre eső telki átlag a Szóládit (0,38) felülmúlja. Az úrbéri telkek megoszlása a következőképpen alakult: Két egész telkes jobbágy mellett 34 fél-telkes, 25 negyed- és 8 fő egynyolcad telek birtokában van. Míg a szemesi egész területben az egész telkek aránya átlagosan 11 %, Szóládon ez csupán 3 %, sőt a féltelek aránya sem érte el az 50 %-ot. Szólád faluként szerepelt az úrbéres összeírásban, amelyben vegyesen éltek örökös és szabad költözködésű, de változatlanul csupán magyar jobbágyok. A határban lévő földet másodosztályúnak mondották, ami ekkor telkenként 22 hold szántóföldet és 12 kaszás rétet jelentett. Az összeírásban 41 hold belső telek szerepel a jobbágyok, 4 magyar hold a zsellérek birtokában. A szántóterületből 564 magyar holdat használtak a jobbágyok és 18 magyar holdat a zsellérek. A rét területéből 315 kaszás a telkesek, 12 kaszás a zsellérek nevén volt feljegyezve, a határban művelés alatt álló terület összesen 954 magyar hold, ami az 1720-ban feljegyzett területnek több mint háromszorosa. Ez valószínűleg torz adat, mert az urbáriumban nem jegyezték fel a jobbágyok és zsellérek által a földesúrtól bérelt szőlőterület mennyiségét. Szólád falu fejlődésében tehát egyenes vonalú felfelé ívelő növekedés mutatható ki a XVIII. szd. folyamán. Vályi András e század végén keletkezett lexikonában Szóládot „elegyes faluként” szerepelteti, amelynek földesura báró Hunyady uraság, „lakosai többfélék, pusztája is van, határa jó, javai jelesek”. Ez az „elegyes falu” az úrbéri tabellák elemzése során már említett örökös és szerződéses jobbágy kettősségét jelenti. A faluban éltek olyan jobbágyok, akik nem rendelkeztek szabad költözködési joggal, viszont éltek - nyilván később betelepült - olyan jobbágyok is, akik kedvező feltételű szerződéses státusban voltak, kedvezményeket biztosított nekik a földesúr. Az „elegyes falu” ugyanakkor az uradalom gazdálkodásában bekövetkezett változásra is utal. Ennek lényegét egy 1798-ban készült uradalmi összeírásban találjuk, melynek célja, hogy pontosan felmérje a szemesi uradalom egyes községeiben élő jobbágyok számát, anyagi javait és a jogi státusát. 31 évvel az úrbéri birtokrendezés után Szóládon 108 jobbágygazdát, 4 házas és 15 hazátlan zsellért találunk, az úrbéres népesség száma az 1767-ben feljegyzett 103 főről 127 főre növekedett. A házas zsellérek száma nagyon lecsökkent, míg a jogilag és gazdaságilag a paraszti népesség legalacsonyabb rétegéhez tartozó házatlan zsellérek száma 2-ről 15 főre növekedett. Ekkor már Szóládon egész telkes jobbágy egy sem volt. Háromnegyed telke 5-nek volt, fél telke pedig 31-nek, a negyedtelket birtoklók száma 72 fő. Az összes telek 37 2/8-ad lett, az 1867-ben feljegyzett 26 ¼ úrbéri telek számához képest jelentősen megnövekedett. A telki átlag azonban 0,34-re csökkent, ez elszegényedésre utal, amit a zsellérség rétegződésében beállott változás mutat érdekesen. Az uradalmi összeírásnak van még egy nagy újdonsága, közli az árendált telkek számát is. Az uradalom -a saját használatában álló földterületről szerződéssel-bérbe adott Szóládon 3 4/8 telket egyes bérlőknek. A Szóládon élő 7 árendás gazda közül az egyik féltelket bérlő a kálvinista tanító, míg a kálvinista prédikátor ¾-ed telket bérelt. Ezen kívül 1 bérlő ¾ telket, kettő másik ½, és még kettő, aki ¼ telket bérelt az uradalomtól. A foglalkozás szerint történt összeírásban 7 földbérlő és 3 regálé bérlő szerepelt. A faluban ekkor van egy vendégfogadó, s külön bérlője van a törkölyégetésnek és a mészárszéknek. Ok tehát a három regálé bérlői. Milyen volt Szólád társadalma 1798-ban? Az említettt uradalmi összeírás feljegyezte a népesség foglalkozását is. Az előbb említett paraszti népességen kívül Szóládon találunk egy községi alkalmazottat, aki valószínűleg pásztor vagy csordás lehetett, egy kézművest aki kovács, és négy értelmiségit (pap, tanító, jegyző). Feljegyeztek még két uradalmi alkalmazottat is, de csak azt tudjuk róluk, hogy nem uradalmi tisztviselők voltak. A nagyszámú házatlan zsellér közül 14 a nő, közöttük 2 szolga és 1 katona-feleség. Rajtuk kívül kanász, ökörpásztor, csikós vagy juhász foglalkozásúakat jelölnek meg a házatlan zsellérek sorában. Ezeknek évente 12 napi robotot, ingyenmunkát kellett teljesíteniük a földesúr szolgálatában. Érdekes vonása Szólád társadalmának, hogy itt élt a terület egyetlen bábája, akinek alkalmazását ekkor már egészségügyi „követelményként” állandóan szorgalmazták. Feljegyeztek még egy sírásót is. Az uradalom kapcsolata ekkor a falvakkal még erős. Szóládon egy urasági kanász- és pásztorházon kívül egy pandúrházat is találtunk. A pandúrnak ekkor nagyjából ugyanaz a feladata, mint később az urasági hajdúnak, gondoskodott a robotkötelezettség maradéktalan behajtásáról, amibe „belefért” a robotra hajtástól a deresre húzásig és megcsapatásig, minden. Szólád nemcsak népes település, itt találjuk a legtöbb lakóházat is a szemesi kerületben. 125 adózó házat jegyeztek fel, a jobbágygazdákon és a házas zselléreken kívül mások is adózó házakban laktak. Ezen kívül 5 lakóházat jegyeztek fel a tanító és a pap használatában, nyilvánvaló, ezek között volt az iskola. Feljegyeztek még 7 árendába adott urasági házat és két másik, a faluban álló uradalmi épületet. Míg 1784-ben csak 133 házat jegyeztek fel, 1798-ban a földesúr által végeztetett uradalmi összeírás 139 házat talált Szóládon. Népes, színes falu ekkor Szólád, de már a benne álló uradalmi épületek is sejtetik, hogy egy nagyobb majorság része, a lakosság ettől az uradalomtól erősen függő helyzetben van. Az adózó népesség kötelezettségeit is feljegyezték 1798-ban. Eszerint Szólád jobbágyainak évente 372 4/8 napot kellett „hosszú fuvarban” szolgálniuk, ami az uradalom terményeinek -megjelölt helyekre történő - ingyen szállítását jelenti. Ez súlyos kötelezettség, az erre fordított hosszú időt saját gazdaságuk sínylette meg, amikor szekerükkel, igavonójukkal „hosszú fuvarban” a földesurat szolgálták. Kötelezettségeik közé tartozott még évente 39 öl fa felvágása, 345 napi vadászat alkalmával történő szolgálat (valószínűleg a nagy vadászatok alkalmával hajtóként működtek közre), mindezeken kívül évi 4819 napi kézi robot teljesítése, ami nem igás állattal történő szolgálatot jelentett. Az uradalom jobbágyoktól, zsellérektől szerzett évi jövedelme 607 forint 19 dénárt tett ki. Az adózó népességnek még 10 teknősbékát is be kellett szolgáltatnia a földesúr konyhájára. Ez igen nagy megterhelést jelentett a falu lakói számára. Nem volt könnyű az élete Szólád falu lakóinak a szemesi kerületben. II. József 1780-as évek közepén készült térképeihez tartozó mérnöki leírás Szóládon mind-össze egy kőtemplomot említett, mint szilárd anyagból készült épületet. A határban lévő sűrű erdők ellátták a jobbágyokat fával, a réteket szárazaknak találták, az utak azonban - esőzés idején - teljességgel járhatatlanok voltak. Szólád az uradalom szervezetébe beleépült jobbágyfaluként élt a XIX. sz. elején is. 1822-ben - gróf Hunyady József halála évében - két fia összeírattatta Somogy megye tisztviselőivel az apai hagyatékot. E felvétel nyomán kicsit közelebbről is megismerhetjük Szólád falu uradalmi épületeit, és azon anyagi javakat is, amelyek felett akkor az uradalom rendelkezett. Ez az összeírás feltűnteti a bolthajtásos templomot, amelynek kegyura gr. Hunyady volt. A templom javíttatásáról neki kellett gondoskodnia. Ugyancsak a földesúr vagyontételei között szerepelt a négyszobás plébániaház és a két szobából álló „mesterház”, a tanító háza. Mindkét ház udvarán istállót, míg a papi udvarban egy csigás kutat is feljegyeztek. A házak sorában még két hajdúházat jegyeztek fel, majd egy vendégfogadó következett és egy árendás ház. Ez utóbbihoz egy bolt is tartozott, valamint egy pálinkaégető szoba, kéményes konyhával. Feljegyeztek még egy 10 férőhelyes istállót is, továbbá egy mészárszéket. Ez a regálébérlő otthona volt. Az ugyancsak feljegyzésre került gabona és szénapajta azt mutatja, hogy az uradalom rétjeinek, földjeinek termését, a jobbágyok kötelező terményrészét is itt helyezték el, sőt az ugyancsak feljegyzett cséplőpajta szerint a gabonakicsépeltetése is itt folyt. A terjedelmes birkaakol és gulyaállás a határban lévő állattartásra utal. Feljegyzésre kerültek még azok az ún. regálé beneficiumok is, amelyeket földesúri haszonvételekként fordítottak magyarra, mely a kocsma, a mészárszék, a pálinkaégetés, a bolt és a halászat után járó jövedelmet jelentette, a földesúrnak jelentős hasznot hajtva. 1822-ben Szóládon 40 6/8 úrbéri telket és 2 házas zsellért jegyeztek fel. A jobbágyok számát nem ismerjük, az uradalom számára csak az volt a fontos, hogy e feljegyzett úrbéri telkek után kapta a szolgáltatásokat. A határból jelentős a földesúr „kezelésében” levő majorsági földnek számító terület. 132 magyar hold szántóföldet tüntettek fel, ebből csupán 49 holdat műveltetett meg az uradalom saját gazdasági cselédeivel, a többi területet a termés harmadáért és holdanként két napi napszámért bérbe adta. Találunk ezen kívül még a határban 242 hold olyan szántóföldet, amelyet részben kukoricaföldként, háromnegyed részben pedig birkalegelőként hasznosítottak. A határban levő 187 kaszás rétet vízelvezetésre szolgáló 3329 öl árok ölelte körül. Ez értékes terület lehetett, a falu lakói a határban kapott 14 hold bérletéért évente 84 napszámot tartoztak teljesíteni. Ekkor Szólád határának jelentős része erdő. A 843 magyar hold cser- és bükkfából álló állományban ritka és - mint a leltár készítői írták - „vénebb fák” álltak. 87 holdat az akkori szokásoknak meg-felelően „kultiváltak”, rendszeresen irtottak és újra erdősítettek. Az erdei legelőt az uraság és a jobbágyok marhái használták, a jobbágyok innen szerezték ingyen tüzelőjüket. A makktermést viszont a földesúr évente kereskedőknek adta el. A vadászat szabad volt, de a falu közepén lévő kis tó „törvényes tilalom alatt van”. Fontos tudnunk, hogy a 240 hold szőlő után a földesúrnak kilenced járt, azt a jobbágyok és a zsellérek is használhatták, sőt ezeknek kellett azt megművelniük, mert a szőlő megmunkálása roppant munkaerőigényes lévén a földesúri gazdaság ezzel nem foglalkozott. A szőlő alján lévő földek és rétek bérletéért a bérlők külön 113 forintot fizettek évente. Ebben a leírásban találjuk első nyomát a Szóládhoz tartozó pusztának, melyet Nezdei pusztának neveztek. A Nezdei puszta ekkor zömmel erdőből álló terület, 445 holdon makktermő fák állottak, az ott levő legelőt a földesúr évente 300 napszámért adta bérbe. Volt még ezen a pusztán 68 hold rét is, amelyet vizet elvezető kanálisok szeltek át. Feljegyeztek még egy régi méheskertet, amit jövedelmezőnek találtak. Ezen a területen a szomszédos Kötcse falu egyik polgára évi 80 forint árenda ellenében dohányt termesztett. Ebből a forrásból képet alkothatunk arról is, milyenek lehettek ekkor Szóládon a házak. A plébánia féligégetett téglából, félig tömésből készült és pince volt alatta. A mesterház hasonlóképpen nézett ki. Az istállók egy része is félig téglából, másik része tömésből készült. Fedelük általában zsúp, nincsenek a legjobb állapotban. Ugyanebben a leltárban szerepelnek más falvakban feljegyzett tisztán tömésből, agyagból, földből felépített szalmatetős kis házak is, amelyekből a konyha füstje szabadon távozhatott az ajtón át. Ekkor ez még általánosnak számított ezekben a falvakban, így kell elképzelnünk Szólád jobbágyházait is. A legközelebbi forrás az 1828-ban készült nádori összeírás, melynek célja az állami adóalanyok összeírása. Ezt más megyék tisztviselői végezték, így ezen adatok nem állhatnak túl messze a valóságtól. Eszerint a hivatalos összeírás szerint 1828-ban 100 telkes gazda élt Szóládon, két házas és egy házatlan zsellért jegyeztek még fel, az úrbéres népesség száma 103 fő. Kézművest nem tűntettek fel a tabellában. Így a szemesi kerületben változatlanul Szólád a legnépesebb település, a kerület központjában Szemesen 37, míg Szárszón 70 fő ekkor az úrbéres családfők száma. Érdemes megemlíteni, hogy az egyazon évben (1828-ban) készült megyei és országos összeírás milyen eltérő módon rögzítette Szólád adózóinak számát. A megyei adóösszeírás szerint 80 jobbágygazda élt ott, az országos felmérés 100-at talált. A megyei adóösszeírás nem tüntetett fel házas zsellért, csupán egy házatlan zsellért. Az országos összeírás - mint láttuk - két házas és egy házatlan zsellért jegyzett fel a faluban. A legkirívóbb eltérés az anyagi javak összeírásában mutatkozik. A megyei adóösszeírás szerint 6 ökör és 6 ló volt ekkor a faluban valamint 80 ház. Az országos összeírás 42 ökröt, 9 tehenet, 18 lovat és 6 sertést említ ugyanott és 102 lakóházat. A szántóterület a megyei összeírás szerint 776 hold, a rét 335 kaszás és a szőlő 20 kapás nagyságú. Az országos összeírás szerint ezek az értékek: 643 hold szántóföld, 469 kaszás és 41 kapás szőlő. Az utóbbi az adózókat egyértelműen vagyonosabbnak mutatja be, mint a megyei adóösszeírás. Feltűnő, hogy egyik összeírás sem említ kézművest, noha az elképzelhetetlen, hogy ebben a nagy faluban ne akadt volna ügyes mesterember. Feltételezhető, hogy ezek az uradalom szolgálatában álltak, vagy jobbágyként dolgoztak valamelyik mesterségben. Ha az 1767. és 1828. évi földadatokat összehasonlítjuk, akkor egy másik fonás szerint az a megdöbbentő Szóládon, hogy az eltelt 61 esztendő folyamán a 222 kapás szőlős terület 139 kapásra esett vissza. Ez feltehetően nem a jobbágyok akaratán, ill. vállalkozási készségén múlott, inkább azon, hogy az uradalom gazdasági vezetősége csökkentette a szőlőterületet. Bár az sem lehetetlen, hogy Szóládon is az történt, mint Szemesen, ahol 1837-ben az adózó zsellérek azt panaszolták, hogy az uradalom a bérelt szőlőhegyek után kívánt napszám mértékét felemelte annak ellenére, hogy ekkor már érvényben voltak az 1836. évi reformtörvények. Ezt a panaszt Somogy megye közgyűlése tárgyalta. Feltételezhető tehát, hogy a haszonra törekvő uradalom vezetői Szóládon sem riadtak vissza ettől. Az általános elszegényedés, ami a birtokterület szétforgácsolódásában figyelhető meg, Szóládon nem mutatható ki. Mint láttuk, 1798-ban a telkes jobbágyok 5 %-ának ¾ telek, 29 %-ának ½ telek, 66 %-ának negyed telek a birtoka. 1845-ben - amint egy közmunka összeírás adataiból kiderült - a jobbágyok közül mindössze egynek (1%) volt egész telek a birtokában, 44 %-uk fél telekkel és 55 %-uk negyed telekkel rendelkezett. Ekkor a 108 jobbágy kezében lévő telekátlag 0,36, ugyanannyi, mint 1767-ben. A szemesi kerületben még mindig a legalacsonyabb az egy jobbágy gazdára eső telki átlag. A különbség már nem annyira nagy mint 1767-ben, ekkor átlag Szemesen 0,46, Szárszón pedig 0,40 úrbéri telek jutott egy jobbágygazdára. Szólád - a reformkor közepén -viszonylag népes, de átlagos jobbágyfalunak számított, amelynek határában igen jelentős földesúri birtok mellett viszonylag tágas terület volt a jobbágyok használatában. 1849-ben, Somogy megye királyi biztosának Czindery Lászlónak utasítására a legtöbb földbirtokos közölte a birtokához tartozó falvak határában fekvő urasági és jobbágybirtok terjedelmét. Szólád földesura ekkor gr. Hunyady József, akinek a határban 13 hold belsőtelek, 170 kaszás rét, 529 hold szántóföld, 158 hold legelő és 541 hold erdő volt a birtokában. A bozót és berek 7 holdat tett ki, 30 holdat tüntettek fel hasznavehetetlen területként. Szólád határában ekkor - a tört holdakkal együtt - 1448 magyar hold (1200 négyszögöllel számítva) az úri birtok. A volt jobbágyok birtokában ugyanekkor - akikhez a zsellérek és a soron kívüliek, vagyis a pap és a tanító birtokát is számították - 66 hold belső telek, 340 kaszás rét, 968 hold szántó, 484 hold legelő, 449 hold szőlő és 31 hold haszna-vehetetlen terület tartozott, a határ nagyobbik része azonban (2338 magyar hold) a volt jobbágyok birtokaként került feljegyzésre. Ebben az összeírásban a Szóládhoz tartozó Nezde puszta is szerepelt, ahol ekkor 131 kaszás rét, 461 magyar hold erdő, összesen 592 magyar hold területet tűntettek fel úri birtokként. A jobbágyság kezén lévő birtok tehát - még akkor is, ha a pusztai birtokot is a határhoz számítjuk - több, mint a földesúr tulajdonában lévő terület. Ez a kép megváltozik, ha meggondoljuk, hogy a 449 hold szőlő lényegében bérbirtok. Így a birtokegyensúly Szóládon is a földesúr javára billent Ez a kimutatás azonban nem a valóságos helyzetet mutatja, nem a jogi helyzetet ábrázolja, csupán a föld használatáról ad pillanatképet. Ismerj ük Szólád birtokperét, amikor a falu az úrbéri telkek utáni legelőt kívánta a földesúrtól megkapni. Az 1847-ben kötött egyezséget csupán 1850-ben hagyták jóvá. Ekkor Szólád paraszti lakossága 39 úrbéri telek és 12 zsellér után telkenként 11 hold legelőt kapott gubacs nélkül, összesen 421 hold legelőt. Ugyanekkor telkenként 3 hold erdőt, összesen 114 holdat is megítéltek neki. Ezzel a kérdés nem oldódott meg, mert gubacsszedés ürügyén a földesúr használhatta a jobbágyok legelőjét is. 1859-ben újabb egyezség született, mely szerint a legelő telkenkénti terjedelmét 8 holdra szállították le, míg a faizás fejében kapott 3 hold megmaradt. Szólád paraszti lakosságának ekkor már az előzőleg megígért 538 hold helyett csupán 484 hold jutott, ellenben megkapták a legelőn lévő fát is. Ezekből a gyér adatokból, melyek csupán a legelő- és erdőhasználat elkülönítéséről szólnak, nagyon nehéz megállapítani, hogy tulajdonképpen a volt jobbágyság, most már a kialakulni kezdő szabad parasztság milyen érzésekkel kezdte el az új életet. Az bizonyos, hogy a legelőterület lefaragása és az erdőterület minimális mennyisége - az erdőben oly gazdag határban - nem tölthette el meg-elégedettséggel a falu lakóit. Az önkényuralmi időszakról nem maradtak fent adatok. Egy későbbi per anyagában - amelyről utóbb még szólni fogok - megmaradt Szólád adóközség 1852-ből származó telekkönyve, amelyből rekonstruálható a volt jobbágyság anyagi helyzete. Ezen adatok szerint - Szóládon - a felvétel időpontjában 137 egymás mellett lévő házat jegyeztek fel. A mértékeket is feljegyezték a „Fassiones oder Lagerbuch”-ban, amelyben a Bach-korszak tisztviselői az addig használt 1200 négy-szögöles magyar hold helyett már mindent a hivatalos mértékben, katasztralis holdban (1600 négyszögöles) kívántak feljegyezni. A telekkönyvben 299 tételben jegyezték fel Szólád határában a volt jobbágyoknak jutott földterületet. Mivel a házak száma jóval kevesebb ennél, valószínű, hogy több olyan tulajdonos is szerepel a határban birtokosként, akiknek másutt, pl. Kerekiben volt házuk vagy lakásuk. A tulajdonosok között van olyan is, aki zsellérként bírt kilencedes dézsmás szőlőt, ami lényegében a Hunyadyak tulajdonában volt még. A 72 oldalas telekkönyv összesítése szerint 1669 magyar hold szántóföld, 696 magyar hold rét és kert, 2096 kapás (200 négyszögöleg) szőlő, 421 hold legelő, 1145 hold erdő és 196 hold terméketlen tér szerepelt összesen. A jegyzőkönyv hitelesítését 1852. január 20-án írták alá. Érdemes megjegyeznünk, hogy 1849 és 1852 között történt feljegyzés közt eltelt időben a szántóföld és a belső telek aránya több mint 1 %-kal, a rété ugyancsak 1 %-kal megnövekedett, a szőlő aránya viszont 10 %-ról 8 %-ra csökkent, a legelőé is 15 %-ról 9 %-ra fogyott. Az erdő aránya viszont 23 %-ról 26 %-ra, a terméketlen terület aránya 1,6 %-ról 4,4 %-ra növekedett. (Lásd III. táblázatot.) Nagyjából ugyanezt az arányt mutatja az 1865- ben történt felvétel is, a szántóföldi gazdálkodás kiszélesítése és a legelő, továbbá a szőlő arányaiban történő csökkenés Szólád határában már az 1850-es években megtörtént. De mi történt a föld „uraival”, a Szóládon élőkkel? Az I. sz. táblázatban lefektetett népességszám-növekedés nem mutat töretlen fejlődést. 1865 és 1870 között ugyan 12 %-kal nőtt Szóládon a lakosság száma, de 1870 és 1880 között ez a népességszám-növekedés már csak 2 % és 1890-ben az 1880-hoz képest már 3%-kal csökkent a falu lakóinak a száma. Igaz, 1890 és 1900 között ismét növekedést tapasztalunk (15 %), ekkor lépte át a falu lakóinak a száma az ezer fős határt, majd a század első évtizedében ez a növekedés ismét lelassult, mindössze 2 %- os volt. (Lásd I. táblázatot.) Mindennek magyarázatához ismét a gazdaságtörténet forrásaihoz kell fordulnunk. 1876-ból maradt ránk egy olyan összeállítás, amely településenként tartalmazza az azokban lakó ipari vállalatok, üzemek, illetve az azokban dolgozó segédek, alkalmazottak, tanoncok és munkások számát. Az alábbi táblázat ennek összesítését adja.

Forrás: A Soproni Kereskedelmi és Iparkamarának 1876ik évi statisztikai jelentése. Sopron. É.n. II. rész, I. füzet. 682. p. Ha ezeket a hivatalos adatokat feloldjuk, akkor kiderül, hogy a faluban egy kovács dolgozott egy-egy segéddel és tanonccal, volt még egy téglavető a határban, ahol 1 férfi és 1 női munkás állt alkalmazásban. A téglavető „vállalkozó” jövedelemadót nem fizetett, valószínű, hogy az uradalomhoz tartozott. A faiparban két bognár és egy asztalos, a ruházati iparban 2 cipészműhely volt a faluban, a vendéglátóipart két kocsmáros képviselte, akik közül az egyik mészárszéket is bérelte. Az 1876-ban a faluban az ipari tevékenység után fizetett jövedelemadó 59 forint, több mint Szemesen, de majdnem a fele a Szárszón fizetettnek. Figyelemre méltó, hogy ez a kis falu már el tudott tartani három vegyeskereskedőt, akik több mint 35 forint évi adót fizettek. Ez alacsonyabb összeg mint a Szemesen élő két kereskedő adója - akik 100 forint feletti összeget fizettek - de több mint a Szárszón fizetett összeg, mely 20 forint. Mindez arra mutat, hogy a három falu közül a legnépesebb Szólád már kereskedők szempontjából sem elhanyagolható helynek számított. Szólád az 1850-es évek elején még 128 katolikus, 554 református és 13 izraelita, összesen 695 lakost számlált, a református templomán kívül agyagos jó földjéről, szőlejéről és erdeiről volt nevezetes. 15 év múltán - 1865-ben — már 256 katolikus, 588 református és 16 izraelita lakosnak, vagyis 860 főnek adott otthont. A református temploma mellett már katolikus templomát is megemlíti Fényes Elek geográfiai munkája. 1877-ben a helységnévtárban Szólád faluként szerepel, határában Nyesthegy pusztát jegyezték fel. A tabi járáshoz tartozott. Ekkor 149 házában 975 lakos élt. A közepes határú falvak közé tartozott, a feljegyzett 3159 kat. hold megfelelt az előzőekben magyar holdban megadott faluhatárnak. Lakosai törvényszékre Kaposvárra, járásbíróságra Tabra, az adóhivatalba Karádra jártak. A posta helyben volt. 13 év múltán sem változott sokat ez a helyzet, csupán a házak száma lett 162 és a lakosoké 992 fő. Az 1890. évi népszámlálás adatait közlő helységnévtár ismét megemlíti Szóládon a lakosság vallási megoszlását. A 959 főből 272 katolikus, 659 református, 28 fő izraelita. A vallási megoszlásból következően a vállalkozók számának növekedésére is következtethetünk, hiszen az árendások, a boltosok, a kereskedők ebben a korban általában az izraeliták köréből kerültek ki. A század vége az az időszak amikor először állapítható meg a földbirtokmegoszlásban végbement változás. Egy, az 1890-es években készült településenkénti felmérés szerint Szólád határában 1565 kat. hold volt gr. Hunyady Imre birtokában. Ebből a földmennyiségből mindössze 20 kat. hold a hasznavehetetlen terület Ugyanakkor a Szólád kezén lévő 230 kat. hold közös birtokból 73 kat. hold volt a hasznavehetetlen terület, 4 kat. hold szántóföld, 153 kat. hold - akkor még nyilvánvalóan közösen használt - legelő terület. A falu határát az 1900. évi népszámlálásban feltüntetett 3473 kat. holdnak véve a határ 45 %-a gr. Hunyady birtok. 1849-ben a falu határában készült felmérés szerint a földbirtokos Szóládon a határnak 33 %-át tartotta kezében. Már akkor rámutattunk arra, hogy a feljegyzésben a szőlőket a jobbágyok kezében lévőnek tüntették fel, de az 1848. évi törvények utóbb történt végrehajtásakor a szőlők egyértelműen a földesúr kezén maradtak. Ha ezek akkori teljes mennyiségét is a földesúr oldalára írjuk, akkor is csak a határ 43 %-a tartozott úri tulajdonba. Ez arra mutat, hogy a század végére az uradalom a határban újabb birtokokat szerzett, vagyis a paraszti birtok rovására terjeszkedett. 1911-ben rögzített újabb adatokban a határban lévő Hunyady birtok 1566 kat. hold, egy holddal több, mint az 1890-es években. Az arány tehát nem változott. Az uradalom fejlődéséről - amelynek feje Balatonszemes és hozzá tartozott Szárszó is - Szárszó történetében már beszámoltunk. Korszerűen gazdálkodó ura-dalom, ahol a XX. sz. elején piacra termeltek, gőzmalmon kívül már gőzcséplő garnitúrával is dolgoztak. A határ művelési ágak szerinti megoszlását tekintve a szántóföldi gazdálkodás nyomult előtérbe. 1896-ban az erdő mennyiségében olyan nagy csökkenés mutatkozik, - 1865 és 1896 között a Szóládi határban az erdő aránya 26 %-ról 13 %-ra csökkent - hogy ez már-már veszéllyel fenyegetett. 1911-ben már a határ 17 %-ában találunk erdőt. A nem termő területek csökkenése (1865-ben közel 5 % volt az arány, ez utóbb 3 %-ra, illetve 3,4 %-ra csökkent), a szőlőterületnek 1896-ban jelzett katasztrofálisan alacsony aránya (1,9 %) az 1911-ben elért közel 7 %-os arányhoz képest azt mutatja, hogy a filoxéra vész után Szólád határában regenerálódott a szőlőművelés. A számok helyett elsősorban az emberekre kell fordítanunk figyelmünket, ezért vizsgáljuk meg miként látták a kortársak saját falujuknak, Szóládnak helyzetét. E falu vezetői azok közé a kevesek közé tartoztak, akik Pesty Frigyes helynév-gyűjtési felszólítását nagyon is komolyan vették és elismerték annak alapvető célkitűzéseit. A beküldött kérdőíveket nemcsak igen gondosan töltötték ki, de feltűnően nagy számban írták alá. A bírón kívül három esküdt, a jegyző, továbbá a helvét és a katolikus hitvallású lelkész is aláírta a beküldött szöveget, amely szerint Szólád a Balatontól mintegy fél mérföldre feküdt, Szárszó, Kőröshegy, Kereki, Kötcse, Teleki és Ószöd helységek szomszédságában. Fekvése részint hegyes, erdővel és szőlővel beültetett volt, másrésze „meneteles és lapályos”. Magyar ajkú „népfaj” lakta - írták - „akik marhatartással, föld- és szőlőműveléssel fuvarozással foglalkoztak, jó bort termő szőlejükben nemes gyümölcsfákat nevelnek, a környéket, de Fejérvárt is többnyire ők látják el nyári és téli gyümölccsel”. Akkor - 1865-ben - 816 lakosa volt a falunak. A határban lévő „pusztácska” nevét, - ahogyan írták, - a hajdan a határban „számosan találtatott nyestektől vette”. Az egykori Nezde puszta nevével most egy erdőrészt jelöltek. A jelentés végén azt is leírták, hogy Szólád határa 3308 katasztrális hold, amiből - szerintük - 1953 hold volt gr. Hunyady József tulajdona (59 %!), s a többi „a volt úrbéresek között oszlik el”. A község szerint tehát a határban lévő uradalom területe jócskán felülmúlta a paraszti birtokét. Az 1880-as évektől van még községi anyagunk, amely szerint Szólád 1889-ben a közös legelő felosztását kérelmezte. Ez azonban nem volt sima ügy. Ez év szeptember 17-én a királyi törvényszék, mint úrbéri bíróság elutasította ezt a kérelmet azzal, hogy az úrbéreseknek igazolniuk kell azt, hogy a földesúr és a zsellérek is beleegyeztek a tervezett felosztásba. Különösen a földesúr cselédei marháinak legeltetése fejében kimért 25 hold legelőt - a felosztás dacára - meghagyta a kérvényezőknél, és hogy a zsellérek a jövőben is a közösségben kívánnak maradni. Ezek valóban érzékeny pontoknak tűntek minden úrbéri rendezéskor, - úgy tűnik itt is -mert a legközelebbi e vonatkozású irat 1901. július 6-án kelt Szóládon. Ekkor került sor a teljes folyamat újabb áttekintésére. Az ekkor lefektetett jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy az 1850-es években már felosztottak a közösen megkapott legelőből az úrbéres gazdáknak egyes területrészeket, mégpedig telkenként 2 holdat, amelyet nevükre írtak. Nyilván szántóföldként vagy rétként hasznosították azokat. A zsellérek ekkor nem kaptak ebből az osztásból. 1864-ben újból kimértek telkenként 2 holdat a közlegelőből, de ezt nem vezették át a telek-könyvbe. Ennél az osztásnál a két lelkész is kapott már 5280 négyszögölet (3,3 katasztrális holdat) összesen fél-fél telki járandóság fejében. Ez a jegyzőkönyv most konkrétan áttekinti, hogy ki kapott már és mennyit a közös legelőből, majd pontosan megállapítja, hogy egy-egy zsellértelekre 1309 négyszögöl legelő és összesen az összes zsellértelekre 4 ½ hold erdő esik. Elrendelték, hogy a legelőkiosztást 60 nap alatt kell végrehajtani, és az uradalomnak járó 23 (és nem 25!) holdat az Öreghegyi dűlőben kell kimérni. Az illetményből 12 zsellér részesülhetett. 1902. május 20-án újabb szóládi jegyzőkönyv foglalkozik a legelőkiosztás kérdésével. Megállapítják, hogy a már 1864-ben történt legelőfelosztás során 5 zsellérnek 1650 négyszögöl legelót osztottak ki, ebből nem lehet már visszavenni a most elrendelt 309 négyszögölet, mert azok „különböző” kultúrák alatt állnak, többféle birtokváltozás állott be, így a visszavétel nem eszközölhető”. Az erdőki-cserélési ajánlatot az uradalom elfogadta. Ezzel – lényegében - Szólád határában megtörtént a legelőfelosztás, az új kultúrákra történő áttérés lehetőségére nyitott lett az út. Ezt előmozdította az is, hogy a fellendülő balatoni idegenforgalom hatására megnőtt az igény a kerti termények iránt, az állattenyésztésben is egyre inkább az istállózó és nem a legeltetési forma vált elterjedettebbé. E belső változásokat miként tükrözik vissza a statisztikák? A részletesebb foglalkozási megoszlást a századforduló statisztikáiból ismerhetjük meg. A II. sz. táblázatunkban áttekintettük Szólád társadalmát, azt véve figyelembe, hogy a népességet melyik foglalkozási ág tartotta el. A táblázatból egyértelműen kiderül, hogy Szóládon mezőgazdaságból élt 1900-ban a népesség 90, 1910-ben pedig 92 %-a. Az ipar tartotta el 1900-ban a népesség 4,5 %-át, 1910-ben pedig 3,9 %-át. A kereskedelem is hanyatló tendenciát mutatott a század első évtizedében, míg 1900-ban a lakosság 12,1910-ben már csak 5 fővel szerepel e foglalkozási kategóriában. Közlekedéssel egy kereső foglalkozott, akinek egy hozzátartozója volt 1900-ban és 1910-ben is. 1900-ban a közszolgálat 4 tisztviselője 12 hozzátartozóról gondoskodott. Tíz évvel később a közszolgálatban állók száma 8-ra nőtt, de hozzátartozóiké 5-re csökkent. Napszámos nem volt ebben a faluban és a házicselédek száma is alacsony. 1910-ben az alacsony számú kereső cselédnek 9 hozzátartozóról kellett gondoskodnia. Táblázatunkban az „egyéb” kategóriába soroltuk a véderőt, melyet Szóládon mindössze 1 fő képviselt 1910-ben. Ebben a kategóriában egyébként – 1910-ben - nem volt kereső, csupán 8 eltartott, ami feltehetően azt jelenti, hogy a koldusokat számították ide. Ha egy település társadalmát a számok alapján akarjuk megismerni, akkor a foglalkozási csoportok belső megoszlását is át kell tekintenünk. A mezőgazdaság esetében már beszéltünk a földbirtok megoszlásáról, amely a parasztság belső differenciálódását okozta. Meg kell vizsgálnunk a parasztok oldaláról is ezt a kérdést. E vonatkozásban első adatunk 1865-ből származik, amikor is feljegyezték, hogy a falu határában egy nagybirtok és 178 kisbirtokos volt. A hivatalos számítások szerint a határban a birtokos parasztok száma ekkor 178 fő. Az 1914-ben kiadott, Somogy megye adóközségeiről készült adókimutatás szerint Szólád 3473 katasztrális hold területén 257 birtokívet, külön tulajdonost tüntettek fel, a határ ekkor 4732 földrészletre oszlott. A föld tehát a parasztság kezében nagyon felaprózódott. Ugyanakkor a zsellérek sorsáról is ad halvány információt az úrbéri perben szereplő két gazdasági cseléd esete, akik a közös legelő felosztásakor a hajdani zsellértelkük alapján kérik azt a néhány négyszögöl földet, ami nékik járna. Az egyik közülük Rózsamajor pusztán volt gazdasági cseléd, a másik szolgálati helyét nem ismerj ük, de ugyancsak gazdasági cseléd volt, és 10-13 esztendeje adta el a házát a faluban.

A mezőgazdaságból élő népesség megoszlása a várthoz képest éppen fordított folyamatot jelez. 1900-ban a birtokos réteg alkotta a paraszti lakosság 57 %-át, 10 évvel később 71 %-át. Az alkalmazottak, - nagyrészt az uradalomban dolgozók - 1900-ban a mezőgazdaságból élők 43 %-át alkották, ez az arány 10 év múlva 29 %- ra csökkent. Az általános elszegényedési folyamat mellett ez nem tűnik reálisnak. A táblázatot részleteiben is megvizsgálva azonnal kiderül, hogy a birtokos rétegen belül az eltartottak száma nagyon megnőtt, a kisbirtokos napszámosoké -akik birtokukból megélni nem tudnak - a századforduló első évtizedében megháromszorozódott. Az adatok egyértelműen a parasztságon belüli differenciálódást mutatják, egy elszegényedési folyamatot jeleznek. A statisztika az iparban sem jelez előrelépést. Alábbi táblázatunk azt mutatja, hogy 1900-ban és 1910-ben a kisiparnak is az önálló, egyszemélyes műhelyei voltak dominánsak. 1876-ben 9 „üzem” (ideértve a két kocsmát is) és 1 téglavető képviselte az ipart Szóládon. 1900-ban 25, 10 év múlva pedig 12 műhely volt mindössze. Az iparral foglalkozók összes száma az 1876. évi 15 fővel szemben 1900-ban 24 fő, tíz évvel később 17 kereső fő-re változott.

Az 1913. évi népszámlálásban ez a kisközség - határában 5 külterületi lakott hellyel -már 201 házban 1129 lakosnak adott otthont. Feltűnő, hogy a népesség 14 %-a külterületen élt. A pusztákon összesen 60 lélek, a szóládi szőlőhegyen 104 lakott. Az anyagkönyvi hivatalt, közjegyzőséget Kötcsén találták, törvényszékre Kaposvárra jártak, járásbíróságuk Tabon, az adóhivatal Karádon volt. A legközelebbi csendőrőrs Kőröshegyen található. Távirda nyáron Szárszón, télen Faluszemesen üzemelt, csupán a posta volt helyben. Itt jegyzem meg, hogy 1900-ban még csak 70 lakosa volt a szőlőhegynek, úgy tűnik, hogy az eltelt időben a kiköltözés üteme meggyorsult. Közlekedési szempontból Szólád helyzete nem a legjobb, a legközelebbi vas-útállomás Faluszemesen volt. Nem számított nyaralóhelynek, ez fejlődésén alapos nyomot is hagyott. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy Szólád teljesen elmaradt a környező települések fejlődése mögött. Csupán más lett. Talán szegényebb, kevésbé forgalmas és kevésbé építkező, de alkalmazkodni tudott a lehetőségekhez. Alakult és fejlődött ott is a világ, a környezet, csak csendesen, észrevétlenül. 1910-ben 204 házából már 42 téglából épült és 57-nek cserép- vagy palateteje van. A házak többsége (162) azért még vályogból vagy sárból épült, 146 tetejét nád vagy zsúp fedte. A kortársak úgy írnak Szóládról, mint rendezett külsejű, szép kis faluról. Katolikus temploma 1906-ban készült el. Bár nem volt sem gőztéglagyára mint Szárszónak, sem kiépült nyaralótelepe, mint Szemesnek, fejlődésében mégsem maradt el e települések mögött. Szép szőlője és keresett gyümölcsei lakosainak szorgalmát dicsérték.

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán többek között a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.