Szólád Község
Önkormányzata
Képviselő-testületének
rendeletei


Szólád Község
Önkormányzata
Képviselő-testületének
üléséről készült jegyzőkönyvek


Közérdekű adatok

Helyi esélyegyenlőségi
program


Szóládi Kulturális Egyesület

Adatkezelési tájékoztató

 

Gazdálkodás és kereskedelem a két világháború között

Míg 1912-ben a községnek 1140 lakosa volt és 204 háza, addig 1932-ben a Nezde, Nyesthegy, Vonyita puszta és Szőlőhegy lakosaival együtt a kisközség lakosságát 1034 fő alkotta (felekezeti megoszlás szerint: 356 katolikus, 605 református, 65 ág. evangélikus és 8 zsidó). A házak száma viszont az előbbihez képest 29-cel nőtt. Területe 3473 kh. Ebből szántó 2055, rét 291, legelő 177, erdő 583, szőlő 232, kert 13; terméketlen terület 122 kh.

Az 1933-as statisztika szerint a szárszói körjegyzőséghez tartozó kisközség lélekszáma és házainak száma az egy évvel korábbihoz képest nem változott, a művelésbe vont területek aránya és nagysága sem 1939-ben a község területénél a statisztika 2 kh csökkenést regisztrál, a község lélekszáma és házainak száma nem változott az előzőekhez képest, mindössze a felekezeti megoszlásban van eltérés: 358 római katolikus, 1 görög katolikus, 605 református, 65 evangélikus és 5 izraelita. A harmincas években Szóládot a nagyobb rozstermelő, mustraállat szállító, nagyobb diótermelő és bortermelő községek között említik. Jelentős helyet foglalt el a növendékállat-eladási listán is. A 30-as évek évenkénti termésátlagáról nem maradtak fenn feljegyzések, annyit azonban tudunk, hogy a termények közül átlagban piaci értékesítésre 600 q búzát, 350 q rozsot, 250 q árpát, 800 q szemes kukoricát, 200 q burgonyát adtak el. A gyümölcsök közül 60 q diót, borból 1500 hl otellót és 3000 hl rizlinget. A mezőgazdasági termelést - beleértve az állattenyésztést is - bizottság irányította. Ebből az időből a következő bizottsági tagok nevei maradtak fenn: ifj. Bajcsi Péter, Tóth Sándor, Varga Sándor, Póttagok: Bajcsi János, Nagy János, Schandl János esperes plébános, Pacskó Sándor, Csató Ádám, Reichert János, ifj. Aranyás János, Csató József, Nagy József. A bizottság munkájában természetesen hivatalból részt vett a község birtokosa Hunyady József gróf is, valamint a Magyar - Német Mezőgazdasági RT képviselője, és a két legnagyobb felekezet (katolikus és református) egy-egy megbízottja is. E bizottság mellett kell említenünk az egyébként már a múlt század végén is működő Legeltetést Társulatot, melynek tisztségviselői az elnök, a pénztáros és a gazda voltak, akik a Társulat feladatkörét meghatározták és irányították a munkát. Az ő hatáskörükbe tartozott a legelők rendben tartása, a kutak tisztaságának ellenőrzése; az apaállatokkal kapcsolatos legfőbb tennivalókat (takarmányozás, etetés, itatás, hygiéné stb.) a gondnok látta el. Ez a Társulat egyébként 1959-ig, a termelőszövetkezet megalakulásáig működött. (1945 után az elnök Elek Lajos, a pénztáros Kovács Kálmán, majd László István lett, az 1950-es évek elején a pénztáros Kuliczi Kornél. 1956 után: elnök: Kovács Kálmán, pénztáros: Aranyás Kálmán. Tagok: Kecskés János, Kenyér Lajos, Németh Lajos, Hegedűs János, Balassa Károly.) A Legeltetési Társulat tagjai választották illetve bízták meg a falu kondásait és gulyásait, valamint az ő hatáskörük volt a kovács személyének kiválasztása is. A legeltetés általában Szent György napjától (április 24.) Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) tartott. A két világháború közötti időszakból a következő kondások és gulyások nevei maradtak fenn: Kondások Nyúl József, Madár János, Csek János, Németh József, Fonai József, Orsós Vendel. Minden reggel tülköléssel kezdődött a kihajtás. Gulyások: Nyul Antal, Csapó István, Csapó János, Szekér Gyula, Tóth Ferenc, Szabó István és Szekér Lajos. A gulyát reggelente ostorpattogtatás közepette hajtották ki a legelőre. Az állattartás színvonalával kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a Hunyady - uradalom egyéb helyein is különös gondot fordítottak a tehénállományra, annak higiéniai és állategészségügyi kívánalmaira. A híres szemesi svájci és magyar tarka fajtákból álló mintatehenészet mellett a szóládi sem maradt el színvonalban. A község gazdái évente átlag 200 növendékmarhát, 150 mustraállatot és kb. 40 hízott sertést értékesítettek. Szőlőtermesztés és technológia a század első felében Az előző fejezetekben már bőséges adattal találkoztunk, melyek a szőlőművelés itteni meglétét mutatják a korai középkortól kezdve. Elmondhatjuk, hogy napjainkig a kontinuitás bizonyítottnak vehető. A korai adatokból ugyan legfeljebb a termőterület nagyságára és a termelt bormennyiségre következtethetünk, a legújabb kori adatok viszont ennél sokkal részletesebbek, így nemcsak a terület nagyságára, hanem a művelési módokra, a termesztéstechnológiára és a fajtaválasztékra is felvilágosítást kapunk. Századunk szőlőművelés történetének megértéséhez vissza kell nyúlnunk a múlt század utolsó harmadának az egész országot érintő katasztrófájához, a filoxéravészig. A filoxéra a legapróbb méretű (1-2,5 mm) levéltetvek közé tartozik. A szőlőt károsító szőlőlevéltetű (Phylloxera vastatrix). Amerikából került be Európába; ennek a kártevőnek kétféle alakja ismert: a föld feletti részen levőt általában szőlőtetűnek, a föld alatti részen élőt gyökértetűnek nevezik. Igen hosszú időbe telt, amíg a védekezés módját megtalálták azzal, hogy a nemes fajtákat ellenálló (rezisztens) alanyra kell oltani. A Dél-Balaton környéki borvidéken a filoxéravész a feljegyzések szerint 1878-ban jelent meg, először Balatonfőkajáron, ahol 10 év alatt megsemmisítette az összes ültetvényt. Szólád környékén a pusztítás 1890 körül mutatható ki. Jankó János adatai szerint 1873-ban és 1885-ben a déli Balatonparton és környékén 17 községben 868 hold szőlő pusztult ki. A legnagyobb pusztulás Kilitiben (216 hold), és a szomszédos Balatonőszödön (111 hold) volt, ahol a piarista kusztodiátus uradalmának csaknem teljes telepítése odaveszett. 1895-re az előző adatot is figyelembe véve összesen 1925 kat. holddal csökkent a Balaton déli partján a szőlőterület. A mezőgazdasági statisztikák szerint Szóládnak 1895-ben mindössze 72 hold szőlője maradt. A fejlődésre jellemző, hogy 1913-ban 231 hold szőlőterületet művelnek, 1932-ben 232 holdat. 1935-re a művelt terület nagysága 31 holddal csökken. A környező településeken is kimutatható hasonló tendencia: például Balaton-szemesen 1911-ben a községnek 64 kat. hold szőlője volt, a Hunyady családnak 17,5 hold majorsági területe egy tagban. 1932-ben 102 hold paraszti szőlőbirtok mutatható ki, a Hunyadyaknál 20 hold. Ezzel szemben a Nagycsepelytől délre fekvő Karád szőlőterülete 1895-ben 181 hold, 1913-ban 151 holdra esik vissza, 1935-ben már csak 144 hold szerepel a mezőgazdasági statisztikában. Adataink tehát azt bizonyítják, hogy Szólád népének töretlen élni akarása a nagy csapás után a szőlőterület növelésében is meg-mutatkozott. Az 1932-es adatok szerint 3000 hl rizlinget és 1500 hl vörösbort termeltek a falu gazdái. A szőlő művelésének módjai

1. telepítés, trágyázás

A korszerű, rendszeres, fajtákat elkülönítő telepítés első nyomaival a XIX. század végén találkozunk először. Ekkor a rendeket 2,5 - 3,5 lábnyira, a tőkéket 1,5 lábnyira ültették, a 100 x 100-as telepítés csak a századforduló végén jelent meg általánosan. A sima vagy gyökeres vesszővel való telepítést általánosan alkalmazták, de a sima vesszők híg trágyalébe állítása telepítés előtt csupán a múlt század közepétől terjedt el. A szőlők trágyázása egyébként Szóládon is csupán századunkban lett általános, korábban csak a kerteket tudták trágyázni a trágyahiány miatt. A műtrágyázás századunk második felétől honosodott meg a környék többi községéhez hasonlóan.

2. metszés

Szóládon és környékén a századfordulótól kezdve jóformán csak a csapos fejmetszést alkalmazzák, porbujtással kombinálva. A XIX. század elején még használták a csapos metszést, vagy más esetben úgynevezett rudast hagytak, de nem volt ismeretlen a kopaszfőre illetve a bagolyfejre való metszés sem. Arról is van adatunk, hogy a csapos fejmetszést karóhoz kötött szálvesszővel alkalmazták. A szálvesszőzést a környéken pipaszárazásnak is nevezték. Termőcsapra metszésnél a biztosítószemet babukának, a rejtett szemet sár-szemnek nevezték. A metszőolló csupán a múlt század utolsó évtizedében jelent meg a környéken, általánossá azonban csak a két világháború között vált. Addig még gyakran használták a római kor óta alig változott metszőkést, mellyel húzva metszettek. Ma ez a szerszám még sok helyen megtalálható, de eredeti rendeltetésének megfelelően már nem használatos.

3. ápolási munkák

A kacsozás és csonkázás első nyomai már a XVIII. századtól kimutathatók. Virágzás előtt a fattyúhajtásokat levették, ez századunkban is általános, de a XIX. században is széles körben alkalmazták. Az alsó két-három levél eltávolítását gyomlálásnak, tisztogatásnak nevezték. A kötözés, mely századunkban is zsúpszalmával, bereksással, régi szakadozott kötél felbontott szálaival, kukoricacsuhéból hasított szálakkal, újabban rafiával, napjainkban szinte kizárólag műanyag szállal történik, virágzás után volt esedékes.

A legfontosabb ápolási munkák közé a kapálás tartozott. A különféle kapa-formák közül azok terjedtek el, melyek középkötött vagy laza talaj megmunkálására alkalmasak. A kikapálás (nyitás) általában az időjárástól függően március-áprilisban volt, az első lazító és gyomláló kapálásokat általában május előtt nem kezdték el. A második kapálásra június-júliusban került sor, majd később, augusztus vége felé a harmadik kapálást kiegészítették a gereblyézéssel, ez ugyanis az esetleges tolvajok lábnyomait megőrizve segített a „nyomozásban”. Ez a munkafolyamat tehát végső soron nem közvetlenül talaj-megmunkálási, vagy a termés érését befolyásoló, a biológiai folyamatokra ható mechanikai beavatkozás volt, hanem a tolvajok elleni védekezés egyik passzív formája.

Századunk első felében jóformán csak a rézgálicos permetezés szerepelt a növényvédelmi munkák között, ezt a Balaton közelségének köszönhető nagyobb páratartalom miatt vegetációs időben 3-4-szer is el kellett végezni, hogy a pero - noszpóra ne támadja meg a szőlőt. Szóládon a kénporos porozáson kívül egyéb növényvédelmi munkával a század első felében nem foglalkoztak, a szintetikus kemikáliák nagyüzemi alkalmazása csupán századunk utolsó húsz évében vett nagyobb lendületet. A századforduló óta a fajtaválaszték tekintetében a rezisztens fajok előtérbe kerülését helyezik első helyre, a korai csemegeszőlő termesztése, mely a közeli Balaton-part üdülőterületeinek ellátását szolgálná, már nem olyan fontos szempont, legalábbis a két világháború közötti időszakban. Napjainkra a helyzet és a szemlélet némiképpen módosult. Az alábbi fajtalistát Reőthy Ferenc gyűjtése nyomán közöljük: sárfehér, vad-fekete (csókaszőlő vagy százszoros) tulipiros vagy vörös dinka, kadarka, kecske-csöcsű, ökörszemű vagy szilvaszemű, otelló, Izabella, fekete noha, fehér delavare, piros delavare, Chassellas, mézes, pozsonyi, elvira, burgundi, oportó, Csiri - csuri, Kozma. A prekozdi nevű szőlőfajtából, mely Kőröshegyen is ismert, elvétve lehet találni a faluban néhány tövet, de ma már alig ismerik. (Korai, kisfürtű, jó ízű szőlőfajta.) A község ipara és kereskedelme a két világháború között Már az előző fejezetben láttuk, hogy a helyi ipar és kereskedelem nem haladta meg a falu kereteinek igényét, megmaradt az önellátás szintjén.Az első világháború után, de különösen a két világháború közötti időszakban a dél-balatoni üdülőhelyek rohamos kiépülése közvetlen kihatással volt a térség községeinek mezőgazdasági és ipari termelésére. Ez nemcsak a kimondottan parti településekre vonatkozik, hanem a háttértelepülésekre is.Például a balatonszemesi, balatonőszödi nyaralótelepre a nyári hónapokban nem-csak helyből, hanem Nagycsepelyről, Telekiből és Szóládról is vittek terményeket, baromfit, tejtermékeket a piacra és házhoz is. A „házalás” egyébként a belügyminiszteri tiltás ellenére hallgatólagosan elfogadott és bevett szokás volt, annál is inkább, mert piac állításától a legtöbb helyen kezdetben nagyon idegenkedtek. A Balaton-kultusz fellendülése természetesen a helyi iparra is hatással volt, különösen a kőművesek, asztalosok száma emelkedett. Szólád tekintetében a rendelkezésre álló adatok alapján ilyen jellegű változást nem tapasztalunk, jóllehet a három km távolságra fekvő Balatonszárszó közelsége ezt indokolhatná. A község gazdasági életének jellemzésére az iparosok és kereskedők tevékenységi profilja szerinti szétválasztás mellett az iparengedélyek kiadási évszáma szerinti csoportosítás is sok tanulsággal szolgál. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a következő összeállítás a korábban iparengedélyt szerzettek számát figyelmen kívül hagyja:

Régi vegyesbolt a Fő utcában (Kossuth Lajos utca)

1919:   (1) György Henrik kovács

1920:   (1) Kiss István borbély

1929_: (1) Cseh Sándor hentes és mészáros

1930:   (1) Reichert Gyula borbély

1931:   (1) Balogh Henrik ált. kereskedő

1932:   (14) György Henrik cséplőgép és traktortulajdonos, Varga Ádám cséplőgép és traktortulajdonos, Gresinszki János darálótulajdonos, Szappanos József kádár, Gyarmati Imre kovács, Kenyér József ács, Balogh Henrik borbély, Méreg Sándor cipész, Felde Henrik cipész, Kickl József kőműves, Boda Gábor kocsmáros és vendéglős, özv. Kézinger Jánosné kocsmáros, Gyursánszky Antalné rövidáru és textilkereskedő, Boór József György bognár, Kenyér András mészégető

1933:   (1)        özv. Kiss Jánosné tejbegyűjtő

1934:(5)           Tungl Géza szatócs, Zsiga Jánosné, Kenyér Andrásné, ifj. Takács Vendel kofák. Balog László tejbegyűjtő

1935:   (1)        Csató József lófogatú személy- és árufuvarozó

1936:   (3)        Mihály Lajos szatócs, Boór Sándor bognár, Koczka Sándor téglavető

1937:   (6)        Károlyi János ács, Kiss József borbély, Kenyér József építési vállalkozó, Bársony Gyula kovács, Csató János kőműves, Tóth József piaci árus

1938:   (2)        Cseh Sándor kocsmáros, vendéglős, Hollósi Józsefné piaci árus

1939:   (1)        Weisz Imre cipész

1940:   (4)        Varga Imre és Iván János részescséplők, Kálmán János férfi szabó, Kálmán Jánosné női szabó

1942:   (5)        Csató Jánosné női szabó, Balogh Henrik dohányáru kereskedő, szatócs, Csató Imre kocsmáros, vendéglős, Kasza Kálmánná piaci árus, Krézinger János szitakészítő

1945:   (1)        Varga Kálmán részescséplő

A kimutatásból is világosan kitűnik, hogy a két világháború közötti időszakban a gazdasági világválság közvetlen hatásai érezhetők 1931-ig, amikor is összesen 3 új iparengedély kiadásával találkozunk, ezek közül kettő kereskedelmi tevékenységi profilú. A tárgyalt időszakban a legnagyobb prosperitás 1932-ben következik be összesen 14 új iparengedéllyel. Ezek közül többségben vannak a mezőgazdasági feldolgozóiparral kapcsolatosak (géptulajdonosok, kádár, kovács). A szolgáltató-ipar képviselőiből a hagyományos cipész szakmát ketten is képviselik, 12 év alatt a harmadik borbély is megjelenik. A kereskedelmi tevékenységek közül a hagyományosnak tekinthető (jövedelmezősége miatt a leggyakoribb előfordulási indexű) kocsmáros, vendéglős mellett a rövidáru-kereskedő is megjelenik, melyről korábban nincsenek adataink. Az elmondott adatokból nyilvánvaló, hogy mindezek a helyi igények kielégítésére rendezkedtek be.