Szóládi Református Egyház
Szólád község
(www.szoladi.shp.hu)
Már az őskortól kezdve gazdag leletanyag került elő Szóládról.
A régészeti emlékek a megyeszékhelyre, Kaposvárra kerültek, illetve több darabot a Magyar Nemzeti Múzeum őriz.
A honfoglaláskor, a 900-ban ideérkező magyarok gyér szláv népességet találhattak ezen a helyen. A szláv jelenlétet a feltárt tárgyakon kívül a helység-, illetve földrajzi nevek is bizonyítják. Pl.: Balaton = sáros, mocsaras (Melich János elemzése szerint). Szólád = feltehetően szláv alapú személynévből keletkezett, magyar névadással. Első írott emlék a település nevéről 1229-ből való, ott Villa S. Nikolai de Zoulat.
Szólád templomáról már 1236-ban említés esik, s ettől kezdve folyamatosan szerepel egyházi iratokban. A XVI.-XVII. században kettős sánccal vették körül a templomot, mely nem itt a völgyben, hanem feljebb, egy domb-tetőn állt, s így erődítményként védte a falut. Ez a templom, egy XVIII. századi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint már romokban ugyan, de állt a falu szélén. Érdekesség, hogy a régi templom kulcsát a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. A falu neve egy azóta kihalt nemesi család nevében bukkan fel: Zoláth Lőrinc 1486-87-ben Somogy Vármegye alispánja. Ugyanő egy 1449-es oklevélben, mint szóládi (de Zolath) szerepel.
A falu birtokosa 1583-ban Zichy Ráfael, 1599-ben enyingi Török István, aki elzálogosította Pápa várának felszabadítására felvett kölcsöne ellentételeként. 1626-ban ismét az enyingi Török családé a település, majd 1726-ban a gróf Harrach családé.
Több kisebb birtokos mellett végül - egészen a második világháborúig a gróf Hunyady család birtokolta a területet.
A református gyülekezet első 150 éve
Észak-Somogy református gyülekezetei közül az egyik legrégebbi a szóládi gyülekezet. Már 1615-ből van adatunk arra nézve, hogy a gyülekezetben önálló lelkész szolgál, név szerint Hárosi István. Ettől kezdve rendszeresen és folyamatosan vannak adataink a gyülekezetről. Említés esik Szóládról az 1618-as Pápai, az 1619-es körmendi területi zsinat, valamint az 1621-es veszprémi, az 1623-as szentlőrinci, az 1627-es körmendi egyházi gyűlések jegyzőkönyveiben. Csak a XVII. század első feléből öt Szóládon szolgáló lelkész neve ismeretes!
A török hódoltság korából viszonylag kevés az adat, de az nagyon valószínűnek látszik, hogy a reformáció megjelenésétől, térnyerésétől kezdve egészen a török kiűzéséig élt, virágzott, növekedett a szóládi gyülekezet. A lakosság szinte egyöntetűen a reformátussághoz csatlakozott, így belső, a településen belüli megosztottság nem akadályozta a kibontakozást. Ehhez járult hozzá az a tény is, hogy a megszálló törököket csak az adó behajtása érdekelte és a vallási élettel nem foglalkoztak. A török hódoltság után egy ideig még vallásuk miatt nem háborgatták a környék gyülekezeteit, ezt bizonyítja, hogy egy 1701-es összeírás szerint nem volt katolikus a faluban.
Az üldöztetések kora
A XVIII. század második felében erre a tájra is megérkezett az ellenreformáció. A kéthelyi gróf Hunyady család több lelkészt is elűzetett birtokairól, így Szóládról is.
A gyülekezet elszántságát meghatóan tükrözi, hogy nem nyugodtak bele a földesúr lelkészüket száműző döntésébe. 1746 és 1751 között négy alkalommal is felküldték Bécsbe gyülekezeti követségüket, hogy az udvar jogorvoslatát kérjék – mindhiába. 1751-ben egy szóbeli földesúri engedélyre alapozva lelkészt hoztak Szóládra, aminek következménye a vármegye katonáinak támadása lett, akik a lelkészt börtönbe akarták hurcolni. A szóládi reformátusok kaszákkal, kapákkal védték lelkészüket, s a kisebb csata halálos áldozatot is követelt, valamint a Presbitérium legnagyobb részét börtönbe zárták.
Ezután évtizedekig semmilyen adat nem említi, hogy Szóládon önálló gyülekezet lenne. Templomukat és iskolájukat elvették és lerombolták, istentiszteletre a közbirtokos urak és a Vázsonyi család védelme alatt álló Őszödre jártak, amíg onnan is el nem tiltotta őket a katolikus egyház.
Az viszont a bizakodó hit jele számomra, hogy úrasztali edényeiket elrejtették, valamint harangjukat a templomtoronyból leszerelve a falu melletti mocsaras réten egy kenderáztatóba dobták, „... azzal a hittel, hogy majd csak jön idő, amikor elővehetik” – ahogy egy korabeli tudósításban olvasható.
Istennek hála, az üldözések II. József alatt lecsillapodtak és a meghurcolt, szétszórt, megtörtnek hitt reformátusság hozzálátott gyülekezeteinek újjászervezéséhez. 1783-ra a szóládi kisbirtokos parasztság is újra templomot épített Isten dicsőségére, lelkészt, tanítót fogadott. 1785-ben új harangot is öntettek, és a kenderáztatóba rejtett kisharang is előkerült! Szomorú, hogy még ebben az évben a helyi plébános vezetésével a helyi katolikusok és vármegyei katonák lerombolták a református haranglábat és a harangokat a Hunyady grófok szemesi udvarházába szállították. Hosszas kérvényezés után a nagyobbik harangot azután visszakapták, míg – a néphagyomány szerint – a kisebbik harang a XX. század elején is még a katolikus templom tornyában volt használatban.
Életképek az üldözések utáni kor szóládi gyülekezetéből
Hogy még a XIX. század első felében is mennyire a helyi gyülekezet kénye-kedvétől függött a lelkész és a tanító egzisztenciája, arról egy 1820-as gyülekezeti jegyzőkönyv ad érdekes jelzést: „Egy ízben Bodó János kurátor se a papnak, se a tanítónak semmi fát nem adott, kénytelenek voltak a lelkész istállójáról lekerült födélfákat eltüzelni.”
1816-ban került sor generális vizitációra a gyülekezetben Báthory Gábor dunamelléki püspök vezetésével, amit csak annyiban tartok fontosnak megjegyezni, hogy a gyülekezet lélekszáma már akkor több mint két és félszerese (mintegy 500 fő) volt a jelenleginek, s falu lakossága ezután még jó száz évig folyamatosan növekedett!
A gyülekezet megerősödését jelzi, hogy 1842-ben parókiát és tanítólakást építettek, 1873-ban hatmázsás harangot öntettek, majd 1896-ban felépítették nem egész 3 hónap alatt (!) nagy és művészien igényes templomukat. Tehetősségüknek, illetve adakozókészségüknek bizonyítéka, hogy az új templomba azonnal egy kész orgonát is vettek az Alföldről.
XX. századi események
1907-ben alakították át a lelkészlakást és a tanítólakást a mai formájára. Ekkor a lelkész Dömötör Endre volt. Kerek száz évvel az imént említett tűzifa-fiaskó után 1920-ban Dömötör Endre lelkész lemondott a lelkészi állásáról, mivel a Presbitérium a természetbeni javadalom kifizetését megtagadta tőle.
1923-ban püspöki vizitáció volt Szóládon, amelynek során a püspök: „... a gyülekezet figyelmét az istentiszteletek szorgalmasabb látogatására hívta fel.”
Engedtessék meg két személyes adat is: 1927. november 13-án került a szóládi kántortanítói hivatalba Pordán Horváth Ferenc, aki anyai nagyapám nagybátyja volt, és a gyülekezet idősebb tagjai ma is hálás szívvel emlékeznek vissza iskolai és gyülekezeti ténykedésére. 1938-ban választották gondnokká Csató Ádámot, anyai dédnagyapámat, akinek gondnoksága alatt épült fel Szóládon az új református iskola. Ő maga – ahogy én magam is emlékszem rá kisgyermek koromból – bibliaolvasó, hívő ember volt, aki méltán vívta ki a falu megbecsülését.
Ebből az – első világháború utáni, második világháború előtti – időszakból már vannak a gyülekezeti élet kivirágzásával kapcsolatos adatok is: a gyülekezetben létezett dalkör, színjátszó kör, ifjúsági bibliaóra, női bibliaóra, KIE csoport. A kibontakozó gyülekezeti aktivitások számára külön „Református Kultúrházat” épített a gyülekezet az iskola udvarán.
A gyülekezetépítés utolsó eseménye volt – már a háború után, 1946-ban – a második tanítói állás megszervezése, amely nem volt hosszú életű, hiszen 1950 márciusában Szóládra is megérkezett az államosításokról szóló döntés, melynek következtében az egyház elveszítette földjeit és három épületét. Ezután a szocializmus országlása alatt az elvándorlás és az elerőtlenedés jellemezte a gyülekezetet, melynek vége majdnem az önállóság elvesztése lett.
A közelmúlttól a jelenig
Szólád község, melynek református gyülekezetében lelkipásztorként szolgálok, ma egy kicsiny falu, kicsiny református közösséggel. Abban az értelemben tekinthető gyülekezetem mégis tipikusnak, hogy korunkban igen sok apró gyülekezet keresi a misszió és az evangelizáció gyülekezetet megújító lehetőségeit – ha még élesebben fogalmazok: az életben maradás lehetőségeit.
1998-ban kerültem segédlelkészként Szóládra. Szólád a Balaton déli partjától mintegy öt kilométerre elhelyezkedő kicsiny falu, körülbelül hatszáz lakossal. Alig ötven éve a református gyülekezet nagyobb volt a településen, mint ma a falu teljes lélekszáma, de a téeszesítés kapcsán szétvert magángazdaságok megszűnésével a gazdálkodó családok leszármazottai – a megélhetés reményében – kevés kivétellel elköltöztek a Balaton partján fekvő nagyobb településekre, valamint a közelebbi-távolabbi nagyvárosokba.
1998-ra a szóládi gyülekezet önálló életképességének statisztikus határára érkezett. Mintegy 160 választó tagja volt a gyülekezetnek, évek óta helyettes lelkész látta el a vasárnaponkénti és az ünnepi, valamint a temetési és esketési szolgálatokat. Hétközi alkalmak nem voltak (ez teljesen érthető a helyettes lelkész akkori körzetére tekintve), vasárnaponként tízegynéhány, többnyire idős ember járt az istentiszteletekre. Ésszerűnek látszott az az álláspont, hogy egy kisebb lelkészi körzet részét képezze Szólád, melynek következtében valószínűleg végképp elveszítette volna önállóságát. Ekkor döntött úgy a Presbitérium, hogy megpróbálkozik a teljesen lakhatatlanná vált parókiaépület felújításával, mert helyben lakó lelkészt szerettek volna a gyülekezetbe. Az erőpróba sikerült, a helyi összefogás, áldozatkészség, valamint holland testvérek nagylelkűsége folytán 1998 szeptemberére befejeződött a parókia felújítása, s (személyemben, valamint feleségem személyében) beköltözött a fiatal lelkész-házaspár.
Ezt, mármint a lelkész helyben lakásának megoldását tekintem a gyülekezetépítés elengedhetetlen minimumának!
Amíg egy lelkipásztor helyettesként csupán alkalmanként jelenik meg egy adott településen, az a helyettes lelkész legjobb szándéka mellett sem tud több lenni a „tűzoltásnál”, azaz a legszükségesebb feladatok ellátásánál. A meglátásom az, hogy csak a helyben lakó lelkipásztor tud olyan személyes és napi kapcsolatot kialakítani gyülekezete tagjaival, mely megalapozhat egy komoly és átgondolt gyülekezetépítési stratégiát.
Szóládon már 1998 őszétől elindultak a hétközi alkalmak, elindult egy teljes, gyülekezetfelmérő családlátogatás, valamint a gyülekezeti hitoktatás (a településen iskola sem működik). A közösség hamar átérezte az önállóság, mint Istentől adatott óriási lehetőség felelősségét. Asszonykör alakult, és felvállalta a gyülekezeti diakónia jelentős részét, valamint a praktikus tennivalók szinte egészét. Átalakult a Presbitérium az 1999-es, majd később a 2005-ös presbiterválasztás alkalmával. Olyan tudatosan elkötelezett tagok kerültek a Presbitériumba, s vált ezáltal valódi gyülekezetet irányító testületté a Presbitérium, akiket egy több mint fél éves kiválasztási folyamat végeredményeként választott meg a gyülekezet a közösségi szolgálatra. A menet közben már kicsinynek bizonyuló gyülekezeti ház mellett – szintén a hollandiai Maasdijk testvér-gyülekezetének segítségével, valamint Szóládról elszármazott, de szülőfalujukért hitbeli és anyagi felelősséget is érző nagylelkű testvérek adományai révén – szintén gyülekezeti ház céljára a közösség visszavásárolta egykori iskoláját, melyre nem vonatkozott az egyházi kárpótlás. Ma már két gyülekezeti ház három terme áll rendelkezésre a különböző gyülekezeti alkalmak befogadására. Ezeknek az alkalmaknak a sorába tartozik a „hagyományos” csütörtöki bibliaóra, mely a kezdetektől, tehát 1998-tól a „zsoltáros bibliaóra” nevet viseli, mivel a Zsoltárok könyvét tanulmányozza együtt, az igét közösen olvasva, megbeszélve a mintegy 15 – 20 fős bibliaórai közösség. Kéthetente tartja bibliaóráját és megbeszélését az Asszonykör, és szintén kéthetente (novembertől márciusig) házi istentiszteletekre jön össze családoknál egy-egy kisebb (10-30 fős) gyülekezeti közösség, mely alkalmakkor az igehirdetést szeretetvendégség és egyházi énekek éneklése követi.
Számos alkalommal került sor az elmúlt tíz év során felnőtt keresztségre, illetve felnőtt konfirmációra a gyülekezetben. A felnőtt konfirmációk keretében Szóládon 10 év alatt ugyanannyi felnőtt konfirmált, s tett bizonyságot tudatosan felvállalt hitéről a gyülekezet előtt, mint ahány általános iskolás korú gyermek.
Vendég-bibliaórákon láttuk vendégül az elmúlt években az ősztől tavaszig terjedő időszakban a környék gyülekezeteit és lelkipásztorait, és mi is mentünk más gyülekezetekbe. Nem sok falusi gyülekezet büszkélkedhet vele, hogy minden évben egy teljes hétig tartjuk az ökumenikus imahét alkalmait, s ismerkedünk más gyülekezetekkel, más felekezetekkel. Még sokáig lehetne sorolni a hitmélyítő Alfa-tanfolyamtól kezdve a szabadtéri és templomi koncerteken át a sakk-körig, a helyi turisztikai kurzusig, a számítógépes és angol nyelvi tanfolyamig, hogy mi mindenből áll, illetve állt össze az évek során az a rendszer, amely az alkalmak és rendezvények szintjén átfogja a gyülekezetet.
Mindezekkel együtt alapvetően fontosnak és útmutatónak tartom e helyen is megemlíteni az ige szavát:
„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság!”
(2Kor 3:17.)
Gyülekezetünk a számadatok tükrében:
- a településen magukat 2001-ben a népszámláláskor
reformátusoknak vallók száma: 224 fő
- a református gyülekezet által a gyülekezethez tartozó személyként
nyilvántartottak száma: 236 fő
- a gyülekezet egyházfenntartó tagjainak száma: 208 fő
- a gyülekezet választó tagjainak létszáma: 177 fő
- a presbitérium létszáma: 12 + 2 fő
|
